Milyen kapcsolat lehet a ló és az ember között?

A ló és az ember!

Sokszor hallhatjuk, hogy a kutya az ember legjobb barátja, s ez egy valóban jól hangzó közmondás, ugyanakkor ne feledkezzünk meg a lovakról sem, akik már évezredek óta együtt élnek az emberiséggel és segítik azt, ahogy a munka, úgy a közlekedés során is. Bizonyos országokban még ma is használják a lovakat teherszállításra, vagy épp az emberek szállítására, azonban a fejlett országokban ilyet csak ritkán láthatunk. Egyre kevesebb a falvakban is a munkára tartott ló, s ez a városokban már egyáltalán nem jellemző, sőt! Számunkra kivételesen fontos szerep kell hogy jusson a lovakat tekintve, mivel lovas nemzet vagyunk. Az elődeink ősidők óta foglalkoztak lovak tenyésztésével, s ez mindenképp fontos szempont. Az emberiség fejlődésével egyre több pozitívum került napvilágra a lovak kapcsán, így manapság nem csak sport terén használjuk ki a lovak képességeit, de akár a lelki problémák kezelését illetően is. Sokan félnek a lovaktól, ami a méretük miatt érthető is, ha azonban az ember megismeri ezeket az állatokat, pillanatok alatt rájöhet, hogy szelíd jószágokról van szó, amelyek különleges kapcsolatokat képesek kialakítani. Amikor a ló az embert a hátára engedi, egyfajta megtiszteltetésben részesíti, s itt kezdődnek csak a kapcsolatot ember és ló között. Jó példa erre a hippoterápia, vagyis lovasterápia, amely tökéletes hatással lehet a sérült és az egészséges emberekre egyaránt. A lovak kifejezetten pozitív hatást gyakorolnak az emberekre, s ez jócskán megkönnyítheti az egyes betegségekből való kilábalást is!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás