Gyöngy minden időben!

Gyöngy

A hölgyek manapság is kedvelik a színes, feltűnő, csillogó ékszereket. Ez benne van a vérünkben, hogy ha lehet így fogalmazni! Azonban ahány nő van, annyi féle ékszer fajtát kedvel. Van, aki nem szereti az aranyat, viszont van olyan is aki él hal érte. A gyöngy azonban egy kicsit más tészta. Hiszen míg az aranyat, ezüstöt, titánt, fehéraranyat, platinát viszonylag barátságos árakon kapjuk meg, addig a gyöngy egy kicsit drágább. Hogy miért is? Erre a kérdésre könnyű a válasz! Azért drága, mert nagyon ritka. Ezt az ékszerként is felhasználható terméket a tengerek mélyéről hozzák fel. Azonban nem minden gyöngy az, aminek látszik. Manapság már mindent hamísítanak, még az autókat is, bármilyen hihetetlen is ezt elképzelni. Az ékszer pedig köztudottan már elég régóta esik áldozatául a hamisítóknak. Gyöngyhöz hasonló ékszert akár bizsukat árusító boltokban is vásárolhatunk. Ezek többnyire műanyagból készülnek és az igazi látszatát adják. Ez természetesen mind csak attól függ, hogy mennyit keresünk, illetve ebből is mennyit vagyunk hajlandóak erre áldozni, mivel az igazi gyöngy horribilis összegeken kerül eladásra.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás